H ol is kezdődött?
Gimnazistaként lovastábor szervezésébe kezdtünk a legjobb barátnőmmel és szüleivel, ami évekig remekül üzemelt a Debrecen melletti Paripa Csárdában. Majd elköltöztem Egerbe a főiskola miatt, ahol Sportmenedzserként és Rekreátorként végeztem így a rendezvényszervezés és a pedagógia sem állt tőlem távol. Ebben az időben próbáltam ki először a hotel animációt. Bekerültem a Velence Resort Hotel**** animációs körforgásába, ahol megtanulhattam a szállodai animáció alapjait és már biztos voltam abban, hogy értem a gyerekek nyelvét, tudok velük azonosulni és ami a legfontosabb volt, hogy éreztem Ők mennyire kedvelnek engem. Pár évvel később 2015-ben elvégeztem a Stoller Babaúszó akadémiánál a babaúszás oktató képzését, amit azóta is nagyon lelkesen végzek. Jelenleg az Aquaworld Resort and Spa****-ban oktatok. Így otthon vagyok a korai fejlesztésben. Fontosnak tartom, hogy a gyerkőcök játszva tanuljanak és alkalmazom is ezt.
Budapesten a Testnevelési Egyetemre jártam Rekreáció és sportturizmus mesterszakra. Közben később jött egy szuper lehetőség és kipróbálhattam magam a Fusion Élményközpont 8.200 m2-én, mint rendezvényszervező és üzemeltetési menedzser. Céges rendezvényeket, családi napokat, születésnapokat, lány és legénybúcsút, gyerekprogramokat, gyerekkoncerteket szervezhettem nap mint nap, amit szintén imádtam. E mellett besegítettem az animátoroknak az arcfestésbe, lufihajtogatásba, csillámtetkózásba és műsortvezettem minden saját rendezvényünknél.